Fontos szempont számomra, hogy hitelesen, saját tapasztalat alapján oktassak és ismerjem az általam tanított mozgásrendszer elméleti hátterét is. Személyes érdeklődésem egyébként is a kínai orvoslás és a keleti mozgásformák irányába terelt, így nem esett nehezemre ezen rendszereken keresztül tanulmányozni a mozgás szerepét.

Meggyőződésem, hogy a mozgás az egyik leghatékonyabb betegségmegelőző módszer, és a helyesen kivitelezett gyakorlatoknak semmilyen káros mellékhatása nincs – szemben a gyógyszerekkel, amiket akkor szedünk, amikor már betegek vagyunk. A mozgásra ma már komplex rendszerként tekintek, melynek segítségével  egyes betegségeket megelőzhetünk, másokból kigyógyulhatunk és egy általános jó egészségi állapotot tarthatunk fent egész életünk során. Így az általam oktatott kínai gerinctorna sem kizárólag a gerinc egészségére fókuszál, inkább úgy fogalmaznék, hogy gerinc- és egészségmegőrző tornát tanítok, vagyis a gerincet karban tartó gyakorlatokat ötvözöm a taiji alapelveivel, a qi gong tudat lecsendesítő gyakorlataival, akupontmasszázzsal, légzőgyakorlatokkal és mindezeket  a hagyományos kínai orvoslás alapelveit figyelembe véve kapcsolom össze.

Az órán végzett kínai gerinctorna megfelelően mobilizálja a gerincet, lazítja a merev izomzatot, a légzőgyakorlatok segítik elűzni a stresszt. A torna sokféle gyakorlat folyamatosan végzett sora, egyes elemei egyszerűbbek, míg mások bonyolultabbak. Éppen ezért fizikai állapottól és fittségtől függetlenül bárki képes a gyakorlatok elvégzésére, kezdetben lehet a mozdulatok egyszerűbb változatát gyakorolni, a későbbiekben pedig akár a fejlettebb mozgáskordinációt igénylő gyakorlatokkal is megbarátkozhatunk. Az összetett mozdulatok teljes ráhangolódást igényelnek, „fejben is tornázunk”, így könnyebben kizárhatjuk a mindennapok feszültségét torna közben.

Gyakorta hallani, hogy mindegy milyen sportot vagy mozgásformát választunk csak mozogjunk valamit. Van némi igazság a dologban, de mégsem értek teljesen egyet. Sok mozgás kizárólag a végtagokat tornáztatja, nem egyformán terheli a testet. Zenét hallgatva futni  talán hasznos, de egészen másfajta tudatosságot ad. A többi mozgásformához képest a kínai gerinctorna sokkal lassúbb, ugyanakkor minden testrészt megmozgat, a lassú, légzéssel összehangolt mozgás pedig nagyobb tudatosságot igényel.

A gerinctorna elnevezés miatt sokan arra asszociálnak, hogy hátfájósan, merev nyakkal és derékkal érdemes felkeresni egy ilyen órát. Pedig nem. Érdemes sokkal hamarabb, még a problémák megjelenése előtt elkezdeni a mozgást, megelőzésként. Mesterem szokta mondani: „amikor beteg vagy a szeretteid körülvesznek, de senki nem tud segíteni” – számomra ez egy nagyon inspiráló gondolat. Az egészségünk az egyetlen olyan dolog, amellyel egész életünkben magunk sáfárkodhatunk, rajtunk áll, milyen állapotban őrizzük meg. A mozgás sok szempontból azonnal megtérül, de tekinthetjük olyan jövőbeli befektetésnek is, amely igazán később hozza meg a gyümölcsét: rendszeres gyakorlással 60-70 évesen sem kell lemondani a teljes értékű, aktív életről.