Nagy László, daoyin kínai gerinctora oktató

Gyerekkorom óta foglalkozom mozgással, amely alapvetően meghatározza az életemet: harcművészettel kezdtem, később megismerkedtem a dao yinnel és a chen stílusú taiji-vel. A keleti stílusú mozgásformák mindig is nagy hatással voltak rám, a mozgás szépségén túl szellemiségük is magával ragadott.

A daoyin kínai gerinctorna valódi felfedezés volt számomra, ugyanis hosszú évek óta kerestem megoldást a túl sok ülőmunka okozta gerincbántalmaimra, melyek a rendszeres mozgás ellenére is megnehezítették napjaimat. A kínai gerinctorna viszonylag rövid idő alatt megoldást hozott, éppen ezért gondoltam arra, hogy szeretném másoknak is megmutatni ezt a lehetőséget. Elvégeztem a WuShuaung Daoyin oktatói kurzusát, majd nem sokkal később ugyanitt részt vettem az oktatóképzésben is. Több mint tíz éve tanítok daoyin kínai gerinctornát.

A kínai kultúrában a mozgást évezredek óta gyógyításra is használják, ezért tanulmányoztam a hagyományos kínai orvoslást, masszázst és a daoyin gyökereit kutatva eljutottam a chen taiji-hoz és Han Kui Yuan mesterhez, akitől nagyon sokat tanultam. A taiji és qigong alapelveiből sok mindent átemeltem a daoyin oktatásba, az óra felépítése egészségmegőrző gyakorlatokkal és új elemekkel bővült. Igyekszem folyamatosan bővíteni a torna repertoárját.

Szeretném minél több emberrel megismertetni ezt a mozgásformát, mert saját tapasztalatból tudom, mennyire hatásos.

Nagy László, daoyin kínai gerincterapeuta